Örülünk, hogy itt vagy!

Sokak szemében egy szép, ápolt ajkak, vagy a fiatalos megjelenés jelentik a vonzerő kulcsát, így nem csoda, ha az ajakfiatalítás és a hialuronsavval történő arckezelések egyre népszerűbb beavatkozásnak számítanak. Az idő múlása az egész testünkre kihat. Ahogy öregszünk a kötőszövet és az ajkak elvékonyodnak, veszítenek teltségükből, megjelennek a ráncok, arcunk elveszíti tartószerkezetének jelentős részét, megereszkedik.

A hialuronsav nem más, mint egy természetes, nagy molekulájú szénhidrát, amely minden szövetben jelen van. Több feladatot is ellát, ezek egyike a hidratáltság biztosítása a víz megkötése által. Hatékonyságának köszönhetően mára igen népszerűvé vált az esztétikai kezelések között. Jelentős vízmegkötő képességéből adódóan tökéletesen alkalmazható ajakállomány növelésre és szájkontúr kiemelésre, az ajak formázására, valamint arcunk megereszkedett bőrének rekonstruálására, ráncok csökkentésére, arcunk volumenizálására, formázására egyaránt.

Természetes mivoltán túl a hialuronsav használata mellett szól az az érv is, hogy ez az anyag idővel teljesen lebomlik. A nem felszívódó, tartós feltöltés hosszú távú kockázatokat rejt magában, míg a hialuronsav hat-kilenc hónap elteltével nyomtalanul eltűnik. Noha a beavatkozást ekkor meg kell ismételni, mégis ez a legbiztonságosabb megoldás.

Esztétikai szalonunkban a hialuronsavas kezelések legmodernebb technikáit alkalmazzuk azért, hogy a lehető legbiztonságosabb módon a legkiválóbb eredményeket érjük el a vendégeink elégedettsége érdekében.

Plasztikai sebész együttműködő partnerünk Dr Vancsó Péter.

"A szépséged csak a Tied! Légy Önmagad legjobb természetes változata!"

Népszerű kezelések

ARC HARMONIZÁCIÓ

A hialuronsavas arctöltés teljesen személyre szabott arcfiatalítást tesz lehetővé - sebészeti beavatkozás nélkül. Az arc problémás területein, megereszkedett, volumenét vesztett részein alkalmazva a töltőanyagot, felfrissült, feszesebb, fiatal kinézetet varázsol.

Fiataloknál az éppen aktuális trendeknek megfelelő arcformázás kerül megvalósításra. Jelenleg nagy divat a körükben az ún. Supermodel look, melynél a járomív kerül kiemelésre, kombinálva az áll és az állvonal definiálásával.

Joggal állítjuk tehát, hogy nemcsak a ráncok kezelésére, hanem az arc harmonizálására, "beautifical-ásra" is tökéletesen alkalmas ez a módszer.

A hialuronsavas arcszobrászat több lépcsős is lehet, egy alkalommal maximum 3-4 ml hialuronsav kerül injektálásra. Eredménye a kezelt területtől és életmódi tényezőktől függően változó, bizonyos esetekben rátöltés is szükséges.

SKIN BOOSTER

Ez a hyaluronsavas kezelés belülről, intenzíven hidratálja a bőrt. Javítja a bőr rugalmasságát és szerkezetét, fokozatosan fiatalít. Célzottan a bőr középső rétegébe -ahova a hidratáló krémek már nem jutnak be - injektáljuk a keresztkötött hyaluronsavat, amely súlya ezerszeresének megfelelő mennyiségű vizet képes megkötni. A fáradt bőrön alkalmazva a Skin Booster hyaluronsavas kezelés egy bőr alatti hidratáló raktárt alakít ki, amely helyreállítja a bőrben a vízegyensúlyt. Kisimítja a finom ráncokat elsősorban az orcákon, nyakon, dekoltázson és kézfejen. Néhány kezelés után a bőre simább, ragyogóbb és rugalmasabb lesz.


A GOURI

A Gouri a világon az első olyan orvostechnológiai anyag, mely injektálható, folyékony polikaprolaktont (PCL)-t tartalmaz.

Különleges formulája egy egyedülálló fejlesztés, amely mikroszemcsék nélküli, természetes módon , egyenletesen oszlik el a teljes arcbőrben.

Javítja a bőr minőségét, megfiatalítja annak szerkezetét, természetes módon helyreállítja az öregedés következtében elveszett kollagénrostokat.

A Gouri elnyerte a Monacoban megrendezett Esztétikai és Anti-Aging Orvostudományi Világkongresszus által megítélt legjobb injektálható kollagén stimuláló díjat.

Kinek ajánljuk a kezelést?

Olyan érettebb bőrű páciensek részére javasolt akiknek bőrük kollagéntartalma már csökkent, ezáltal arcuk, arcélük megereszkedett, ráncaik kialakultak.

Milyen cél elérésében segít a kezelés?

A Gouri egy olyan termék, amely az öregedési folyamatot lelassítja, javítja a bőr rugalmasságát, feltölti a ráncokat a természetes kollagénképződés révén.

A kezelés menete

Az érzéstelenítést követően szakorvosunk a folyékony polikaprolaktont tartalmazó Gouri anyagot az arcba injektálja. A hivatalos protokoll 10 beadási pontot határoz meg.

Hány alkalommal javasolt a kezelés?

A legjobb eredmény elérése érdekében 3 kezelés javasolt 4 hetente, majd a 3.alkalom után további 1-2 kezelét érdemes beiktatni 3-6 havonat.

Milyen mellékhatásokkal járhat a kezelés?

A mellékhatások csökkentése és megelőzése érdekében minden betegnek legalább 30 perccel a beavatkozás előtt antihisztamin tablettát kell bevennie.

A duzzanat közvetlenül az eljárás után vagy néhány órával később illetve 7-14 nappal utána jelentkezhet.

Ez egy gyakori mellékhatás, amely a kollagenezist eredményezi.

Ellenjavallatok:

- terhesség vagy szoptatás

- allergiás és anafilaxiás betegeknél

- véralvadási zavarba szenvedőknél

- gyulladt, fertőzött bőr esetén

Általában egy alkalom elég a bőr teljes megújulásához, szerkezetének helyreállításához.

Hosszú távú hatás, nagyon látványos eredmény..

A Profhilo 


A Profhilo a jelenleg elérhető egyik legmagasabb koncentrációjú hialuronsav alapú töltőanyag, amely mélyen hidratálja a bőrt és segít visszaállítani az öregedő, rugalmasságát vesztett bőr feszességét.

Hialuronsavas kezelés új megközelítésben.

A Profhilo rendkívül magas hialuronsav koncentrációjának köszönhetően az injektálást követően azonnal elkezd terjedni a bőrben, így elég csupán néhány ponton a bőrbe juttatni az egész arc kezeléséhez. Ráadásul a Profhilo hosszabb ideig tarthat a bőr alatt és mélyebben hidratál, mint bármilyen más készítmény az alacsony és nagy molekulatömegű hialuronsav egy adagban történő kombinálásával.


Melyek a Profhilo előnyei?
A hialuronsavas feltöltés hatására a beinjektált anyag csökkentheti a ráncok megjelenését és segít helyreállítani a bőr volumenét
A töltés végezhető a homlokon, orron, orr-ajak barázdában, ajak- és állnagyobbítás céljából
Egyszerű és gyors beavatkozás a hagyományos plasztikai műtétekhez képest
Akár 1 évig is eltarthat a hatása.
Az arc egészét nézzük, és ennek megfelelően végezzük el a volumenpótlást, egyaránt kezeljük a középarcot, az arc alsó harmadát, illetve az állvonalat is, a cél a vágyott, ideális arcforma elérése.